Májusi tekergéseink megkoronázásaként
beneveztünk az Ultrabalatonra. A Szekler Teker négy fős kis csapata (kemőke,
latka, nappali, szkiny) pénteken érkezett a rajt helyszínére, Balatonaligára.
Miután átvettük a rajtcsomagot, résztvettünk a “tészta partin” - azaz megettük
a benevezéssel járó ingyenebédet J(túrós,
mákos és diós laska), jó hangulat volt és a nagy tömeg készülődött a versenyre. Aztán
még egy kis utazás a 30 km-re levő szállásunkra, és pihenés.
Másnap a rajtot már
rögtön egy kalanddal kezdtük. Encő bringáján az utolsó szereléseket elfelejtettük
letesztelni és egy elég nagy probléma jelentkezett: terhelés alatt nem működött
rendesen a váltó, gyakorlatilag használhatatlan volt a hátsó két kis fogaskerék!
Elkezdtük szerelni a bringát a saját szaktudásunkal, megfelelő szerszámok
nélkül. Egy adott ponton elég reménytelenül álltunk, még az indúlás is kérdéses
volt Emő számára. Egy szétszedett láncal és egy eltört, kölcsönkért
lánckinyomóval hallgattuk a csapatokat inditó szervezők bíztatását, majd stresszelő
sürgetését, miszerint lassan zárul a start, miközben az a k.rva stift nem akart
bemenni a helyére ! :(
Végül utolsó
csapatként csak sikerült elindulnunk. Stresszfaktor beállítva, főleg csapatunk
nő tagjánál. Aztán az első emelkedőn pár száz méterrel a startvonaltól, kiderült,
hogy még egy – két állítást igényel az Encő váltója. A bringa levetette a
láncot, beszorult a küllők és a fogaskerék közé és mi nekiálltunk újbol menteni
a helyzetet.
Latka szakértelmével
és a Bringabarát telefonos segítségével megoldottuk a problémát, végül Encő bringáján ha nem
is lett tökéletes a hátsó váltó, de útnak indúlhattunk (újabb kb. húsz perces
késéssel). Innen már a táv teljesítése lett a fő célunk, jó futamidőben már nem
lehetett gondolkodni, örvendtünk hogy el tudtunk indúlni.
(Megemliteném,
hogy ezek a frissitők jól jöttek mindig, feltankoltunk vízből, Isobol, két
kézzel toltuk be a banánt, a szőlőcukrot, mazsolát, citromot, de a vajaskenyér
paradicsommal, mézes keksz is ujratöltött)
Az útvonal a Balaton keleti csücskéről indult, és
az északi oldalon, a Balatont körbejáró bringautakon vezetett. Ezek helyenként
elég szűknek bizonyultak, futókat kellett megelőzni, akik biciklis kisérőikkel
sokszor teljesen elfoglalták a sávot, vagy találkoztunk szembe jövő, egyéb,
azonos időben zajló versenyek résztvevőivel, akikkel meg kellett osztani a szűk
útat. Az idő bringázáshoz tökéletes volt, enyhén felhős, szélcsend és 15 fok
körüli hőmérséklet. A verseny útvonala Tihany után kikanyarodott a Balatonfelvidéki
dombok közé, ahol lassan emelkedett az út és nehezedett a terep, de kárpótolt a
nemzeti park látványa (legelésző bölények, szépen gondozot szőlősök). Aztán visszavettük
az irányt a Balaton felé és ereszkedő következett.
Illetve egy
újabb kaland: meg kellett várnunk amig Pali szétnéz egy kicsit Szigligeten. Ugyan a hivatalos útvonalban nem volt benne
ez a kitérő, de Pali, miután egy frissitőpontnál a nagy tömegben elvétett egy
letérőt, Szigligetről jelentkezett, hogy itt a Vár, mi hol vagyunk? Feltünt neki,
hogy egyedül versenyzik, és azt hiszem hogy hiányolt is minket egy kicsit J. Mi épp a 100-as km. frissitő-pontnál sütkéreztünk egy büfé
teraszán, mert épp kibujt a nap és jólesett a sőr a hátunk mögött tudva az út
felét.
Miután bevártuk elcsángált csapattagunkat, egy
kis késéssel
folytathattuk utunkat, Keszthely irányába. Pali közben jelezte, hogy kezd
rendesen fájni a térde. A keszthelyi megállóhoz tervezett vacsora képe lebegett
elöttünk, és vitt tovább, de sérült csapattagunk lassult, egyre jobban szenvedett
és egyértelmüvé vált, hogy ha nem keresünk orvosi segítséget, nem fogja tudni
befejezni a bringatúrát. Csapatunk kettévált, Palival lemaradtam, egy
kiméletesebb tempoval haladtunk, amig Encő Latkával előre siettek hogy a
keszthelyi megállónál keressenek orvosi ellátópontot.
Keszthelyen végül Pali térdét ellátták, majd egy
teraszon megvacsoráztunk miközben besötétedett és elkezdett cseperegni az eső. Pali
térde szervizelve, hasznos orvosi tanácsokkal ellátva, túrós csusza betekerve, beöltözve
és lámpákkal felszerelkezve vágtunk neki az éjszakai bringázásnak. A szakasz
fele még hátravolt.
Nagyon
hangulatos volt az éjszakai tekerés. A mezőny, futók és bringások hosszú sora,
mint valami szentjánosbogarak az éjszakában, villózó fényekkel és fejlámpákkal felszerelve
futottak és tekertek hosszan a balaton partján vezető biciklisávon. Nem volt
veszélytelen, Latka egyszer bokrot látogatott és nem pisilés céljából ! Összességében
kellemesen és jól lehetett haladni, a versenyzők vigyáztak egymásra.
Pali térde jobban
volt, hatott a kezelés és a pihenés, persze nem javasolták neki a nagyobb tempót,
ezért Ő úgy taktikázott, hogy a frissitőpontokon nem állt sokat, hanem egy
kisebb ritmusban de folyamatosan haladt, mi meg hol megelőztük, hol meg
bevártuk. A Balaton deli része emelkedő nélkül “sima űgy” volt, jól lehetett
haladni, de az eddig metett 155 km már éreztette hatását, a folyamatos tekeréstől mindannyiunknak
elállt csuklója, nyaka, válla, feneke.
Az utolsó biciklis
frissitőpontnál még kinyújtózkodtunk egyet a fűben, megettünk valami zselés
csodaszert, hogy nehogy ezen múljon a táv teljesítése - persze egyet hosszasan
értekeztünk az izzéről J Lacinak nem tetszett, nekem meg
határozottan igen- aztán nekiálltunk az utolsó szakasznak.
Mr. Velo-t, a sérült szökevényünket alias Nagy
Palit, aki hősiesen küzdött a célbaérésért az utolsó kilómétereken csíptük el. Majd
egy kis hajrával, legyözve az utolsó emelkedőt - ami igy a végén elég kegyetlen volt, - együtt hajtottunk be a célba. Természetesen ez sem sikerült zökkenőmentesen,
mert az utolsó 2 km-en belül is el lehetett tévedni a mellékutcákban, de már
mint a denevérek, hang után is megkaptuk a Club Aligát, a Finisht.
Pontos
eredményünk: 212 km, 15 h, 14 km/h ösz-átlag és 20 km/h menetátlag. Szintkülönbség 1024 m,
ami nem sok, de a táv első harmadára zsúfolódott és azon a szakaszon azért meg
kellett küzdeni vele.
Egy kalandokkal
tarkitott futam után tényleg örvendeni tudtunk a célbaérésnek és jól esett a medál
a nyakba és a hideg sör ! Ugyanakkor maximális tiszteltünk a futóké, főleg akik
egyéniben teljesítették a 212 kilométert és nem kis eredménnyel: a győztes 18 h
30 p. alatt, de bőven voltak akik 19 és 20 óra
alatt futották le. Respect ! Ez a verseny tulajdonképpen róluk szólt, a
futókról az egyéni futókról és a 4-10 személyes váltó csapatokról,
akik csapattagonként, egyenként egy teljes vagy fél maratoni távot
teljesítettek.
És persze egy kicsit a Szekler Tekerről is szólt, de csak egy kicsit, még
ha a világ nem is tud róla J
Jó volt, jöhet a következő !!!
SzeklerTeker.
Jövőre mi is csatlakozunk, egy egész szerszámkészlettel a zsebünkben :-) Gratula, igazán szép teljesítmény!
ReplyDelete